Életmód
Igen, elcsépelten hangzik, mégis az első helyen kell szerepelnie ennek a pontnak, hiszen életmódunk hatással van testi és szellemi teljesítményünkre egyaránt.
Az egészséges életmódnak két elengedhetetlen szegmense van. Az egyik a megfelelő táplálkozás, a másik a testmozgás. Hihetetlenül fontos mind a kettő, hiszen hiába eszel egészséges ételeket, ha közben otthon punnyadsz és alig mozogsz, illetve a fordított helyzet – kellő mozgás, de egészségtelen ételek – sem segítenek fitten tartani sem téged, sem pedig az elmédet.
Már annyi is változást hozhat, ha kicsit jobban odafigyelsz arra, hogy mit eszel, illetve, hogy mozogsz-e eleget.
1. Mozgás
Rengeteg lehetőség adott, hogy behozd a mindennapi mozgást az életedbe: a napi rendszerességgel beiktatott sétáktól kezdve a futásig, úszásig, kerékpározásig, a mobilok lépésszámlálójának motiváló hatásán keresztül a különböző online, otthon is végezhető ingyenes vagy fizetős tornás/jógás órákon túl a személyes vagy csoportos edzésekig. A jóga és a meditációs gyakorlatok kifejezetten ajánlottak, érdemes őket kipróbálnod! A tested edző gyakorlatok felpezsdítik a vérkeringést, mely egyértelműen az agyadra is jótékony hatást gyakorol. Nem beszélve arról, hogy az aktív testmozgás során az agy egy kicsit megpihenhet, felfrissülhet, így ha elakadsz a tanulásban, vagy a kreatív munkában, sokat segíthet, ha tartasz egy fél órás, jobb esetben 1 órás aktív pihenőt, mely idő alatt sétálsz, futsz, tornázol egy keveset.
Kutatások szerint hosszútávon már akkor pozitív eredményeket érhetsz el a rendszeres testmozgással, ha heti ötször fél óra mérsékelt vagy közepes intenzitású sportolást végzel.
2. Étkezések
Az egészséges, kiegyensúlyozott étkezés az élet és a testi funkciók, fizikai és szellemi teljesítmény minden területére pozitívan hat.
Az étkezések kapcsán a legegyszerűbb módszer, ha sok zöldséget és gyümölcsöt eszel, kerülöd a túlzott cukor és zsiradék fogyasztását, illetve tiltólistára teszed a gyorséttermek által forgalmazott termékeket. Természetesen számtalan bevált és igazoltan hatékony életmódváltó diéta létezik, aki pedig még komolyabban szeretne belevágni, annak érdemes felvennie a kapcsolatot egy dietetikussal. Ha nem megfelelően étkezel, túl sok cukrot, vagy zsíros ételt viszel be rendszeresen a szervezetedbe, annak olyan egészségkárosító hatásai lehetnek, melyek mentális teljesítményedre is kihatnak: hogy ne merészkedjünk túl messzire, gondoljunk csak az állandó telítettségérzet okozta fáradságra, fáradtan az agy sem pörög úgy, ahogyan azt sokszor szeretnénk.
Azontúl, hogy egészségesen étkezünk vannak olyan ételek és italok, melyek kifejezetten jótékonyan hatnak az agyműködésre.
Hogy melyek is ezek?
Agyserkentés ételekkel
Kutatások szerint a reggelizés rendkívül pozitív hatást gyakorol a mentális teljesítményre, ugyanis rövidtávon a figyelmet és a memóriát is serkenti. Persze, ahogyan minden étkezésnél, úgy a reggeli során is fontos a mértékletesség, ha túl sok kalória van a reggelidben, már nem fejti ki a kívánt hatást, a túlzott jóllakottság, telítettség érzet zavarja a koncentrációt.
Reggelire főleg tejtermékeket, gyümölcsöket és magas rosttartalmú gabonaféléket ajánlott fogyasztani.
1. Halak, chia mag, lenmag, dió
A halak tele vannak omega-3 zsírsavakkal, melyek elengedhetetlenek az agy működése és fejlődése szempontjából. Sőt, a memóriánk javításán túl még az időskori betegségek, mint a demencia vagy a stroke megelőzésére is alkalmasak, így igazán sokat köszönhetünk a halaknak. Lehetőség szerint fogyassz halat minimum heti 1, ha teheted 2 alkalommal.
Ha nem kedveled, vagy speciális diétád miatt nem fogyasztod a halat, a chia mag, a lenmag és a dió szintén tartalmaz omega-3 zsírsavakat, így ezek révén növényi forrásból is hozzá lehet jutni az ágy számára fontos tápanyagokhoz.
2. Mogyoró, avokádó, fekete áfonya, gránátalma
A mogyoró, az avokádó, a fekete áfonya és a gránátalma mind olyan hatóanyagot tartalmaznak, melyekkel az agyserkentés szintén természetes módon kivitelezhető.
Főleg a mogyoróban, de más magokban is, sok E-vitamin található, melyről köztudott, hogy az öregedés során végbemenő agyi változások ellen kiváló ellenszer.
Az avokádó az egészséges véráramláshoz járul hozzá, ezzel serkentve az agy működését, a fekete áfonya pedig speciálisan az idősebb kori tanulást képes hatékonyan támogatni. A gránátalmával hasonló hatásokat érhetünk el, ráadásul egyéb vitaminokban, antioxidánsokban is gazdag, így érdemes rendszeresen fogyasztani.
3. Rozmaring, citromfű, zsálya
A rozmaring, citromfű és zsálya olyan ismert fűszerek, teakeverékek, melyek beszerzésével és rendszeres fogyasztásukkal szintén sokat tehetünk a természetes agyserkentés érdekében. Segítenek a vérkeringés fokozásában, így az agyba is fokozott mennyiségű vért juttatnak, valamint az agy öregedése, a memória romlása ellen is segíthetnek felvenni a harcot.
4. Csokoládé
Bár a csokoládé nem éppen a legdiétásabb, legegészségesebb módja az agyserkentésnek, mivel szójalecitin, így B11 tartalma magas, hatékony segítség lehet, ha egy kicsit felpörgetnénk agyműködésünket. Szerencsére ahhoz, hogy kiélvezzük jótékony hatását, nem kell táblaszámban fogyasztanunk, elegendő néhány kocka csokoládé a fokozottabb agyműködéshez, ebből is főleg a magasabb kakaótartalmú termékeket válasszuk!
5. Méhpempő
Még nem hallottál a méhpempőről? Pedig rengeteg B-vitamin lelhető fel benne és olyan anyagot is tartalmaz, ami főleg a koncentrációt segíti, illetve fontos szerepet játszik az ébrenlét szabályozásában és a motiváció fenntartásában is. Ez lényegében a méhek garatmirigy váladéka, de nem kell megijedni tőle, teljesen természetes anyag és a szellemi teljesítményünket nagymértékben képes fokozni.
6. Ashwagandha/indiai ginzeng; a Ginkgo biloba; a Bacopa monnieri; a maca gyökér
Már ahogy a méhpempő sem, úgy ezek a gyógynövények se lelhetőek fel könnyen minden háztartás kamrájában. Ennek ellenére azonban a leghatékonyabb agyserkentők közé tartoznak. Hatóanyagaik természetes módon segítik az agyi funkciók működését, javítják a memóriát és még számos pozitív egészségügyi előnnyel jár alkalmazásuk. Ha szeretnéd kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, bio-boltok, webáruházakban juthatsz hozzájuk különböző porok, koncentrátumok és étrend-kiegészítők formájában.
Agyserkentés étrend-kiegészítőkkel
Láthattuk, hogy számos lehetőség áll rendelkezésünkre, ha természetes módon szeretnénk fokozni agyunk teljesítményét.
Azt is láthattuk, hogy az eddig felsorolt lehetőségek többsége olyan, melyekkel bizony munka van. Hiszen eleget mozogni, tüzetesebben odafigyelni az étkezésünkre, olyan ételeket venni, melyek kifejezetten támogatják az agyserkentést, ráadásul ezek közül némelyik persze drágább is az alap élelmiszereknél, mivel ritkábbak és nem itthoni termékek, illetve a különlegesebb gyógynövények beszerzésének nehézségeiről, majd azok alkalmazásáról már ne is beszéljünk.
A felvázolt problémákat könnyen megoldhatják a megfelelő, speciálisan az agyműködés serkentését célzó étrend-kiegészítőkkel, melyek koncentrálta tartalmazzák mindazokat a fontos hatóanyagokat, melyek szükségesek agyunk fitten tartásához. (Természetesen az étrend-kiegészítők nem helyettesítik az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozást, így alkalmazásuk mellett is ügyelj a változatos étrendre és a megfelelő mennyiségű mozgásra.)
Az étrend-kiegészítők, például az ES7 agyserkentő vagy a Pharmax Memolife Max és még számos kiváló termékünk remek alternatívaként szolgálnak, hogy természetes összetevőkkel, tudatosan serkentsd agyműködésed, így jól teljesíts akár a legkritikusabb, legkiélezettebb helyzetekben is.
Ha szeretnéd kipróbálni, mit tudsz kihozni magadból, bátran ajánljuk agyserkentő vitaminjainkat!