Mi az az ashwagandha?
Az ashwagandha egy Délkelet-Ásziából származó gyógynövény, mely a gyömbérek családjába tartozik. Az ayurvéda, siddha és a kínai alternatív gyógyászatban már régóta előszeretettel használják különféle egészségügyi területeken. A növény az emberi egészségre megannyi különböző vonatkozásban pozitív hatást fejt ki, így temérdek gyógynövényi étrend-kiegészítőben is jelen vannak hatóanyagai.
Érdekesség: Maga a szó szanszkrit nyelven annyit jelent: „a ló illata”, amely egyszerre utal a növény jellegzetes illatára és a fizikai erőnlétre gyakorolt pozitív hatására.
Egy kevés a stressz, depresszió, szorongás tüneteiről
Nem is gondolnánk talán, de a tartósan fennálló stressz maradandó és súlyos nyomokat hagyhat az agy működésében: pusztítja az agy szinapszisainak struktúráját és megváltoztathatja az agyi idegi pályákat. Mindezeknek következtében az agyi működések, a reakcióidő mind fizikai, mind mentális értelemben egyaránt lassulhat, a memória pedig jelentős romlásnak indulhat.
A szorongás és a depresszió hasonlóan a stresszhez roncsolják az agy egyes területeit, egészen pontosan az agy szürkeállományát.
Az egész pedig, ha nem fordítunk rá kellő figyelmet és nem tesszük meg időben a szükséges lépéseket, egy soha véget nem érő ördögi körforgássá alakulhat. A stressz miatt romlik a teljesítmény, ami miatt egyre inkább stresszesebbek leszünk. A romló teljesítmény miatt pedig eluralkodhat rajtunk előbb a szorongás, majd pedig könnyen a depresszió is.
A tartós stressz, szorongás, és/vagy depresszió okozta fent említett agyi sérülések sajnos nem visszafordíthatók, ezért fontos, hogy a problémát észlelve minél előbb törekedjünk annak oldására. Történhet ez sporttal, meditációval, de akár gyógynövényekkel, gyógynövényi készítményekkel is. Így akár ashwagandha kivonattal, vagy azt tartalmazó étrend-kiegészítőkkel.
Az ashwagandha hatása egyénenként eltérő idő múltán jelentkezhet. A hatásért rendszeres, kúraszerű alkalmazásra van szükség. Ahogyan minden kúránál, úgy itt is 2-3 hónaponként azonban ajánlatos rövidebb szünetet beiktatni.
Az ashwagandha hatása
Stressz, szorongás, depresszió
Azt bizonyára a legtöbben tudjuk, hogy a stressz, a szorongás és a depresszió rányomja bélyegét a mindennapokra. Könnyebben válik figyelmetlenné az ember, a zaklatottság miatt nehezebben figyel, koncentrál a feladataira. A gyógynövény hatóanyagai hatékonyan csökkentik a szervezetben a stresszhormonok szintjét, így rendszeres alkalmazása segíthet a depresszió megelőzésében és leküzdésében, illetve esetenként akár a pánikbetegségek kialakulásának esélyét is csökkentheti. A hatást részben úgy éri el, hogy növeli az agy szerotonin szintjét, ami a boldogságért, boldogságérzetért felelős.
Az álombogyó hatóanyagai tehát kedvezően hatnak a stressz, a szorongás és a depresszió tüneteire, segítik azok oldását, ennek köszönhetően pedig megannyi egyéb egészségügyi területre is pozitív hatással lehetnek.
Hangulatjavítás
Ahogyan enyhül a stressz, ahogy egyre magasabb lesz az agy szerotonin szintje, úgy javul a hangulat, az általános közérzet is. A depresszió elleni gyógyszerek is úgy működnek a gyakorlatban, ahogyan az álombogyó, növelik az agy szerotonin - köznyelvben boldogsághormon - szintjét. 3 hónapnyi alkalmazást követően érzékelhető lehet a növény hangulatjavító hatása.
Memória és koncentráció javítása
Az ashwagandha remek agyserkentő. Segíthet az agyi idegsejtek regenerálódásában, így javítva a memóriát, miközben a koncentrációkészséget is fokozza. Az agyműködést idősödő korban is javíthatja, így segíthet enyhíteni akár az Alzheimer-kór tüneteit is. Rendszeres alkalmazása hozzájárulhat az elme fitten, fiatalosan tartásához.
Férfierő növelése
Voltaképpen a növény stresszoldó hatása az, ami részben a koncentráció fokozásában és a potencia fokozásában, az enyhébb merevedési zavar kezelésében egyaránt szerepet játszik. A stressz ugyanis a teljesítményre minden területen negatívan hat, legyen az mentális, vagy éppen szexuális. A stresszoldással a feszültség csökken, a férfierő, a potencia pedig nő. A növény potencianövelő hatását tovább erősíti, hogy hatóanyagai gátolják a tesztoszteron lebomlását (DHT-vá alakulását) is, így a férfiasság tovább megmarad.
Női libidó fokozása
A növény hatóanyagai nem csak a férfiak szexuális vágyára van pozitív hatással, a női libidót is hatékonyan fokozza. Így az ashwagandha nőknek is segíthet az egészséges és aktív szexuális élet fenntartásában.
Immunrendszer védése, szervezet erősítése
Az ashwagandha hatékonyan vehet részt az immunrendszer erősítésében, miközben csökkent-, vagy felgyorsult pajzsmirigy működés esetén is hatékonynak bizonyult. Nem csak hogy segíti a pajzsmirigy megfelelő működését, de a hormonrendszert egyensúlyának fenntartásában is segíthet.
Vércukorszint szabályozása
Rendszeres alkalmazás mellett az ashwagandha segíthet a vércukorszint egyensúlyának szabályozásában, az inzulinérzékenység javításában is.
Termékenység javítása
Tanulmányok igazolják a növény férfi termékenységre gyakorolt pozitív hatását is, miszerint alkalmazásával a spermiumok száma növelhető, mozgékonyságuk fokozható. Így alkalmazása babatervezés során is hasznos lehet.
Kopaszodás megelőzése
A tipikus férfias jegyű (patkó formájú, vagy másként "mikiegér") kopaszodást a tesztoszteron DHT-vá, azaz dihidrotesztoszteronná alakulása okozza. A gyógynövény egyes összetevői, úgy mint például a béta-szitoszterol gátolják a tesztoszteron átalakulását, így segíthetnek kopaszodás megelőzésében.
Fiatalság, fiatalosság megőrzése
A memória fitten tartásával, a férfierő megőrzésével és a kopaszodás esélyének csökkentésével segíthet az öregedés jeleinek késleltetésében.
(A jótékony hatásokról részletesebben a Healthline egészségügyi magazin összefoglaló cikkében olvashatsz.)
Az ashwagandha mellékhatásai
A gyógynövény alkalmazása során nem jellemzőek a kellemetlen, vagy káros mellékhatások. Azonban mint minden étellel, növénnyel, vitaminnal szemben, itt is fontos a mérsékletesség, a megfelelő adagolás. Mivel alkalmazása kúraszerűen javallott, ezért, ahogyan minden adaptogént, úgy az álombogyót is javasolt 2-3 hónapnyi alkalmazás után kis időre szüneteltetni.
Emellett a várandósság és a szoptatás ideje alatt alkalmazása nem ajánlott, ugyanis a kutatások még nem igazolták ilyenkori hatásait.
Kinek és milyen helyzetben ajánlott az indiai ginzeng alkalmazása?
Az ashwagandha és az azt tartalmazó készítmények alkalmazása elsősorban azon férfiak és nők számára ajánlott, akik rendszeresen sportolnak, vagy nehéz fizikai-, vagy fokozott szellemi teljesítményt igénylő munkát végeznek. A sportolók számára nyújtott egyik legnagyobb előnye, hogy kordában tartva a tejsav termelődését, segíthet elkerülni az izomláz kialakulását, így az edzés hatékonyabb lehet.
Mivel a gyógynövény hatóanyagainak megannyi egészségre gyakorolt pozitív hatása ismert, így kifejezetten ajánlott idősebb férfiak és nők számára, valamint mindazok számára, akik szeretnének javítani potenciájukon, szexuális teljesítményükön. A gyógynövény hatóanyagainak alkalmazása nem jár különösebb mellékhatásokkal, így bárki számára ajánlott lehet, aki egészséges életmódot szeretne követni.
Mikor nem ajánlott a gyógynövény és hatóanyagainak fogyasztása?
A növény és az azt hatóanyagként tartalmazó készítmények alkalmazása nem ajánlott akkor, ha valaki Finasteridet, vagy Dunastreidet szed. Ezek hatását ugyanis felerősítheti, ami több kellemetlenséget okozhat, mint pozitívumot. Emellett kerülendő az alkalmazás a várandósság ideje- és a szoptatás időszaka alatt.
Hogyan és milyen formában alkalmazható az álombogyó?
Az álombogyó leggyakoribb fogyasztási formája tea-ként történik. A növény gyökere tartalmazza a legkoncentráltabban az egészségre jótékony hatóanyagokat, így a gyökérből készülnek a gyógyteák és a különböző vízzel keverhető porok és kapszulák.
A termékek közül a tea és a por, amik némileg gyengébbek, míg a kapszulák koncentráltan, többszörös mennyiségű hatóanyagot tartalmaznak.
A termékek kúraszerűen alkalmazandók. 3 hónap elteltével azonban ajánlatos szünetet iktatni a használatba, különben a szervezet hozzászokhat, így a készítmény elveszítheti arra gyakorolt pozitív hatását.
Ashwagandha ár - mennyibe kerülnek a hatóanyagot tartalmazó készítmények?
Az álombogyó hatóanyagait tartalmazó termékek ára az egyes gyártóktól és hatóanyagtartalomtól, koncentrációtól függően eltérően alakulhatnak. ELmondhatjuk azonban, hogy az étrend-kiegészítők piacán ezek a termékek meglehetősen barátságos, pénztárca-barát áron mozognak. A por alapú termékek 1500 - 2500 Ft között mozognak, a kapszulák darabja (tehát egy darab kapszula, nem pedig egy doboz) átlagosan 40-60 Ft-ba kerül.
Legnépszerűbb ashwagandha hatóanyagú készítményeink
GAL SENSORIL ASHWAGANDHA KAPSZULA
A népszerű ashwagandha kapszula koncentrált mennyiségben tartalmazza a gyógynövény hatóanyagait. A jótékony hatás maximalizálása érdekében a készítmény előállítása során nem csupán (az egyébként megszokott módon) a növény gyökerét, hanem annak leveleit is kivonatolták. Alkalmazása rendkívül egyszerű, ahogyan a legtöbb étrend-kiegészítő tablettáé. A kapszulákból reggel, éhgyomorra és napközben, vagy este kell 1-2 szemet bő folyadékkal bevenni. A készítmény kúraszerűen alkalmazandó, jótékony hatásai 1-2 hónapnyi alkalmazás követően érzékelhetők.
ORGANIQA BIO ASHWAGANDHA POR
Az ashwagandha por a növény gyökerének őrleménye. Keserű ízű, halványsárga színű kivonat. Fogyasztása reggel, éhgyomorra és este, lefekvés előtt egyaránt ajánlott. Javaslat szerint egy pohárnyi tejbe, vagy növényi tejitalba keverj el 1-2 teáskanálnyi port.
Mivel a keverék tetszés szerint ízesíthető, így ha a tejet kevésbé kedveled, nyugodtan fogyaszthatod gyümölcslében, vízben, turmixban elkeverve is. Ahogyan a kapszulát, úgy a port is kúraszerűen kell alkalmazni a jótékony hatások kiteljesedése érdekében.
A gyógynövényi készítmények, bármely formát is öltsenek, legyen az por, vagy kapszula, nem helyettesítik a rendszeres, kiegyensúlyozott táplálkozást, sem pedig a gyógyszereket, gyógyszeres kezeléseket. Jótékony hatásuk mértéke egyénenként eltérő lehet, ahogyan az is, hogy az alkalmazást követően mikor érzékelhetők először a pozitív változások.