POTENCIANÖVELŐ TOP 10 - ELADÁSI STATISZTIKA - 2018. DECEMBER 1-31. KÖZÖTTI ELADÁS ALAPJÁN
Először is szeretnénk mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni. Az biztos, hogy 2018 nem volt egy unalmas év ezen a területen sem. Több mint 100.000 doboz feletti statisztikából állítottunk össze egy rövid kis éves beszámolót is, és természetesen nem maradhat el a havi top 10-es listánk sem, mely inkább már top 20 mint top 10.
Mitől is volt ennyire mozgalmas a 2018? Nos hát attól, hogy elég sok új potencia fokozó készítmény jelent meg a piacon és jó pár veterán el is tűnt. Főleg az év vége volt igen csak mozgalmas ezen a területen. A NÉBIH igen csak kitett magáért, és elég sok potencia kapszulát vizsgált be, így egy-két terméket csak felfüggesztetek az értékesítés alól, de van olyan amelyet teljesen ki is vontak.
Melyek voltak az év bevizsgált termékei: egyszerre vizsgálták be a következő három terméke, melyek akkor megbuktak a vizsgálatokon: Boom Boom, Tornado és a Gold Power potencia kapszula is. Az első kettő említett termék végül az év utolsó hetében újra vissza is tért az értékesíthető termékek közé, míg a gold power még nem.
A következő bevizsgálás alkalmával a Herkules, Maraton és Eroton termékek kerültek gorcső alá, amikor is ezek a termékek is egy hatósági vizsgálaton mentek keresztül. Emiatt a Maraton Extra és a Herkules már decemberben nem volt elérhető, míg az Eroton csak az év utolsó napjaiban került le az oldalunkról.
Ősszel, mikor a Penega akció ment, akkor további potencianövelőket is érintett a vizsgálat, ide sorolható a Green Snake Forte, Virility Max Plus, Horse Power és a Pertinax is. Szerencsére ez a probléma kb 2 hét alatt meg is oldódott.
Szóval mint látni lehet azért az év közepe és vége között elég sok termékkel történt valami. De annyi szerencse, hogy a gyártók elég gyorsan tudtak reagálni a problémára, és javították a termékkel kapcsolatos problémákat. A következő cikkünkben megpróbálunk egy átfogó képet adni majd a 2018 összes eladott terméke után beszámolni arról, hogy mik is voltak havonta illetve éves szinten a legjobb termékek. Na de most már kezdjük el a top 10 potencianövelők listáját és annak elemzését a decemberi eladások alapján.
Az első helyen az Eroton végzett volna, de mivel év végén vizsgálat alá vonták a terméket, így emiatt azt kiszedtük a listából. Emiatt a legjobb termékek a következők lettek.
1. helyen végzett a jó öreg Dragon Power, mely még mindig azt kell hogy mondjuk, hogy minden idők legismertebb és legrégebb óta jelen lévő potenciafokozó. Decemberben az eladások 28%-át szerezte meg, míg ez novemberben csak 14%-os volt. Ez azt jelenti, hogy 14%-os emelkedéssel sikerült egy akkorát ugrania, hogy az arany érmet meg is szerezte. Fontos azonban arra odafigyelni, hogy a Dragon Power nem össze tévesztendő a Dragon Power Plus termékkel.
2. helyen végzett most a Natural Power For Men kapszula, mely szintén egy igen csak veteránnak számító potencia kapszula. Jó ideig nem is volt a piacon. De mióta új erővel új összetétellel visszakerült a potencia termékek közé, azóta mindig benne van a legjobbak között. Most 18%-os részesedést szerzett meg a potencia növelő tortából, míg egy hónappal korábban csak 8%-os részesedést tudott kivenni. Ez azt jelenti, hogy 10%-os emelkedést tudott produkálni egy hónapon belül, és emellett kettő helyezéssel előrébb is jutott.
3 helyen végzett, azaz még mindig dobogón van a legfiatalabb 6 kapszulás termékünk a Szuperhős. Az biztos, hogy nem csak a neve de a hatása is igen csak szuper, ezért mióta a Maraton Extra kiesett a pixisből, azóta egyre jobban szárnyal a Szuperhős termék. Így amennyiben hat kapszulás terméket szeretne vásárolni, vagy kipróbálni, akkor ezt kár lenne kihagyni. Erős hatású készítmény, mely hatása hosszan tartó kemény merevedést biztosíthat használójának. Jelenleg 13%-os részesedést tudott bezsebelni a korábbi hónap 5%-al szemben. Ami itt is igen csak nagy ugrást jelent.
4. helyen végzett és épp csak lecsúszott a dobogóról az El Torito Classic, mely a korábbi El Torit For Men potencia kapszula utódja. Jelenleg 12%-os részesedést szerzett meg a korábbi hónap 7%-al szemben. Itt is javulást láthatunk. Mint több elemzésünkben is látni lehet, hogy a hat kapszulás termékek igen csak hasítanak, és elég sok meg is található a top-10-es listában. Talán nem véletlenül, mivel a 6 kapszulás készítmények ára leosztva sokkal kedvezőbbre jön ki, mint egy 2-3-4 kapszulás potencia kapszula.
5. helyen végzett az egyik régi nagy kedvenc, a Pertinax 3in1. Ez a termék úgy tűnik soha nem megy ki a divatból. Nem csoda, a hármas hatása igen csak kecsegtető. Nem csak hogy fokozhatja a potenciát, de emellett még n9velheti a természetes tesztoszteron termelést és késleltetheti a magömlést is. Ez a három hatása miatt volt nem egyszer az első ebben a mezőnyben. Most jelenleg két helyezést tudott javítani és nem kevesebb mint 7%-al növekedett egy hónap alatt. Ez remek teljesítmény. Úgy tűnik, hogy újra a csúcsra tart.
6. helyen végzett a megújult SPX, mely közel egy év kihagyás után jelentkezett be újra a potencia harcba. Jó ideje volt felszívnia magát a terméknek, és nem hiába. Az új SPX kapszulák minden korábbi verziót vernek. Ez most tényleg egy átütő erejű termék lett.Bejelentkezés hónapjában még csak 3%ot és egy nyolcadik helyet tudott elérni, most viszont ez felment már 5%-ra és két helyezést is javult. Ez egy remek kezdet ennek a kiváló hatású terméknek.
7. helyen végzett most a Royal potencia fokozó kapszula. A Royal termék egyike azon termékeknek, melyek hat kapszulás kiszerelésben találhatóak csak meg a piacon. Mióta nincs Maraton Extra, azóta előszeretettel viszik ezt a fantasztikus és remek hatással bíró nagy hatásfokú terméket. A Royal kapszuláinak ár-érték aránya kiváló, nem hiába szerepel mostanában a legjobbak között. Igaz novemberben épp nem volt benne a top 10-ben, de most viszont igen. Ez nyilván jelent valamit. A legjobbak között lenni mindig jó dolog, és nagy előrelépést hozhat ez ennek a merevedési zavar kezelése céljából kifejlesztett terméknek is.
8. helyen végzett most az Illusion 2-4-8-as kiszerelésben lévő termék. Igaz jelenleg a 8 kapszulás Illsuion potencia kapszula nem elérhető, de a kettes és négyes terméknek ez jót tett. A szerencse az, hogy a 4 kapszulás termék igen csak jó árban érhető el, így egyre többen választják ezt a terméket, amennyibe szeretnének megoldást találni a rendszeres vagy alkalmi potencia zavar problémájukra. Most 4%-os részesedést sikerült elérnie a korábbi hónap két százalékához képes. Lényegében ez duplázást jelent, ami azért nem rossz.
9. helyen végzett most a sokak által egyre nagyobb becsben tartott Makagra Oral Jelly. Igaz kapunk olyan visszajelzéseket, hogy ez nem egy bivaly erős termék, de lényegében nem is mindenki azokat a kapszulákat részesíti előnyben, amelyek durván erős hatást fejtenek ki. Akik egy kis segítséget szeretnének a szexuális aktusaikhoz, de nem szeretnének túl erős hatást elérni, akkor azoknak A Makagra lehet a legjobb választás. Fontos, hogy a Makagra Oraly Jelly nem összetévesztendő a Kamagra Oraly Jelly gyógyszerrel. Jelenleg 3%-os részesedéssel 2%-ot javult a korábbi hónaphoz képest.
10. helyen végzett az egyre népszerűbb, és egyre többször top-10-ben szereplő Longer potencia fokozó készítmény. A Longer még régóta piacon lévő növényi összetételű férfiak számára készített termék. Igaz, egy kicsit lassan ért be, de ettől függetlenül most még is itt van a legjobbak között. Ne feledjük azt, hogy jelenleg 69 alkalmi terméket lehet megtalálni oldalunkon, és ebből pl tizediknek lenni is igen csak előkelő. Hatása hasonló mint a korábbi Gold Power kapszulának. Árban is azonos, nem hiába szoktak át sokan erre a készítményre, mióta a GoldPower nem kapható.
Nem hagyom ki most sem a további 10 terméket sem, most már lassan megszoktuk azt, hogy nem csak 10 hanem 20 terméket írunk ide fel. 11. helyen végzett az egyik újabb oéti általá regisztrált termék, mely nem más mint a Libido Forte. Igaz ez egy prémium árú és minőségű termék, de már most itt kopogtat a legjobb tíz közé vezető ajtón. 12. helyen végzett egy szintén újabb termék, mely nem más mint a Bull Power Testo. Az említett terméket azonban ne tévesszük össze a korábban kapható Bull Power potencianövelővel. Hatásban igen erős és emellett szintén fokozza a tesztoszteron termelést is. Nagy jövőt látok ebben a termékben. 13. helyen végzett a Vitagra potencia tabletta, mely szintén nem össze tévesztendő a Viagra gyógyszerrel. Ez a termék egy közepes hatású készítmény. 14. helyen végzett régi nagy kedvencünk a Green Snake Forte, mely az egyik legjobb utód termék, amit annak idején a Green Snake után készítettek. 15. helyen végzett a veterán készítmény, mely sokáig bitorolta a trónt, mely nem más mint a Red One Plus. Cukorbetegek és magas vérnyomásban szenvedők kedvelik a legjobban ezt a kapszulát. 16. helyen végzett az általam még annak idején egy szemesként megismert majd három szemessé és végül 2-4-8 kapszulássá átalakított XXL Powering Emperor instant potencianövelő. Volt idő, mikor még patikában is ott tobzódott a polcokon. Ezzel a vonallal nem tudom mi lett, de nálunk most is van. 17. helyen van most a Kék gyémánt más néven a Blue Diamond by XXL Powering termék, mely egy termkcsalád része követi is testvére a 18. helyen a Golden Bridge, melyek mostanában nem is nagyon szerepelnek a legjobbak között, pedig volt idő, mikor a MrPotencia.hu oldal elkészült, ez a két termék a legjobb hatásúnak és legtöbbet eladott termék között voltak. 19. helyen van most az Infinity potencia kapszula, melyet alapjában véve nem nagyon értek, hogy miért csak idáig jutott. Küllemre igen csak hasonlít a dragon power kapszuláira, és a vélemények alapján is tudja ugyan azt, de valahogy eléggé be van ide ragadva. Kellene egy kis löket az biztos. Végül de nem utolsó sorban, 20. helyre érkezett csak be most a Virility Max Plus, mely már évek óta nyújt segítséget azon férfiak számára, akik a kemény merevedést szeretnék elérni a szexuális aktusaik során.
Most is felsorolom inkább a következő 10 terméket, hogy ne legyen hiányérzetünk a témában. 11. helyen végzett és így most lecsúszott a top 10 potencianövelő listáról a Longer kapszula, melynek a múlt hónapban még sikerült beférnie a legjobbak közé 12. helyen végzett egy új termék, mely árában kicsit borsos, de hatásában kiváló, ez nem más mint a Libido Forte, melynek ha jól tudom decemberben fut be a női változata is a Libido Femme. Bár 12.990 Ft az árát tekintve és csak 5 kapszula, de aki kipróbálta az ódákat zeng róla. 13. helyen végzett a régi jó Green Snake Forte, mely időtlen idők óta itt van már a legjobb 20 között. 14 helyen végzett a Green testvére a Virility Max Plus, mely szintén egy veterán potencia kapszula már a piacon. 15. helyen a régi N.O.1 a Red One Plus, mely pár hónapig annak idején a legjobb volt. 16. helyen van most a 4 kapszulás testvér terméket a Strong Power kapszula, mely hatásában közel azonos, csak kiszerelésében más mint a Red One. 17. helyre érkezett meg a My Tool potencia termék, mely hatásban kiváló, mégsem kaja el annyira a gépszíj, hogy feljebb jöjjön. 18. helyen végzett a már korábban jobb helyezést is birtokló Infinity. 19. helyen van most a Diablo Plus potencia kapszula, mely 6 kapszulás kiszereléséhez képest most kicsit hátrébb esett mint korábban. Végül de nem utolsó sorban a 20. helyen a Viagra után szabadon a Vitagra, mely zöld színű tablettái egyre jobban hódítanak.
Megint látni lehet, hónapok óta nagy a kavarodás ebben a top-20-as listában. Most aztán mi is fogjuk a fejünket, mert még találgatni sem tudunk, hogy mi lesz a következő hónapban. Ilyen nagy zűrzavar, mint ami 2-3 hónapja megy, még nem volt tapasztalható ezen a piacon. Most lehetne épp fogadásokat is kötni, hogy mi hova kerül egy hónap múlva, mert most nem mondhatjuk azt hogy kiszámítható a dolog, és hogy langyos víz... most aztán hurrikán van, teljes a káosz. Újra és újra felmerülnek bennünk a kérdések. MI lesz a Gold Power, Boom Boom és Tornado potencianövelőkkel. Vajon most vége a Maraton Extra és Herkules termékeknek? Vagy van még valami megoldás ebben az esetben? Mi lesz az új spx sorsa? Beváltja a hozzá fűzött reményeket? Na és persze az Eroton továbbra is ekkora előnyt tud majd megtartani?.
Most megmutatjuk még azt is, mely 10 keresési szó volt a legnépszerűbb az elmúlt egy hónapban: Maraton, Eroton, Pertinax, Dragon Power, Rider, Boom Boom, Tornado, XXL Powering, Illusion, DR Hard.
A következőkben látni lehet hogy egy hónap alatt, mely 10 termékeket nézték meg oldalunkon a legtöbben: LIDERIN - 6 DB - 10.83%, DRAGON POWER - 3 DB - 2.99%, EROTON - 2 DB - 2.52%, BOOM BOOM - 2 DB - 1.95%, MARATON CLASSIC - 6 DB - 1.28%, VOLUME 500 - 30 DB - 1.27% GREEN SNAKE FORTE - 4 DB - 1.11%, SZUPERHŐS - 6 DB - 1.05%, XXL POWERING EMPEROR - 4 DB - 1.01% PERTINAX - 4 DB - 0,9%.
Mint láthatjuk a 2018.-as év vége is tartogatott bőven meglepetéseket. Volt itt minden ami kellett. Termék bevonások új termékek. Tehát decemberben, közel az ünnepekhez is ment a harc a potenciafokozó termékek között. 2019. első hónapjában sem lesz ez szerintünk másképp, főleg hogy olyan információk jutottak a fülünkbe, amik nagyban felforgathatják a jelenlegi kesze kusza helyzetet is. Szóval az biztos, hogy a január sem lesz egy eseménytelen és unalmas hónap. Folytatódik a potencianövelők jelenleg is kemény és kiszámíthatatlan csatája a legjobb helyezésekért. Most aztán tényleg minden pillanatban meg kell küzdeni pozíciókért és minden egyes százalékért oda kell tennie magát az adott terméknek. Most aztán végképp nem mernék jóslatokba bocsátkozni. Most nem mernék feltenni egy komolyabb összeget arra, hogy mely termék lesz benne a top háromban, vagy hogy melyik nyeri meg a havi versenyt. Most aztán tényleg érvényes lehet az egyszer fent máskor lent mondás. Vajon a következő január végén mely POTENCIANÖVELŐ nyeri meg ezt a soha véget nem érő végtelen háborút?