POTENCIANÖVELŐ TOP 10 - ELADÁSI STATISZTIKA - 2019. FEBRUÁR 1-28. KÖZÖTTI ELADÁS ALAPJÁN
Elég rövid volt ez a február azt meg kell hagyni. Pillanatok alatt eltel ez a 28 nap. Viszont az biztos, hogy ebben a hónapban sem unatkoztunk. Amiket januárban ígértünk, azok pl teljesültek is. Mire is gondolok itt? Hát nem másra, mint hogy érkezett két új termék, mely nem más mint a GIn Fizz és a Machooh alkalmi potencianövelő. Továbbá ahogy ígértük a Szuperhős terméknek is megjelent a kisebb 3 kapszulás változata. Aki nem akar egyből nagyobb kiszerelést, az nyugodtan próbálja ki a 3-as blisztert. Azt rebesgetik a madarak, hogy még egy régi termék térhet vissza a piacra, mely nem más mint a Blue Dragon. Valaki emlékszik még rá? Azoknak mondhat valamit, akik úgy 6-7 évvel ezelőtt használtak potencia serkentő termékeket. Meglátjuk milyen lesz és pontosan mikorra is várható majd. Essünk neki a top 10 potencianövelő kiértékelésének. Szeretnénk még megemlíteni, hogy több vásárlói kérésre, új kategóriát indítottunk weboldalunkon, mely nem más mint a férfi maszturbátorok. A legjobb minőségű termékeket hoztuk el. Ezek a férfiaknak készült masztrurbátorok segítségével izgalmas és újfajta örömök elé nézhet.
1. helyre jött fel és így először lett dobogós az El Torito Extra. Fantasztikus eredmény, ahhoz képest hogy egy hónapja csak a hetedik volt. Ez aztán a lenyűgöző teljesítmény. Azért be kell vallani, hogy ekkora fejlődést ritkán lehet látni egy-egy termék esetében de persze azért tudnánk hozni erre is példát. Az is biztosan közre játszik, hogy ár érték arányban az egyik legjobb terméknek mondható – 6 kapszula 5490 Ft-os áron, igen csak kedvezőre jön ki. Visszaosztva egy kapszulára 915 Ft. Összességében nem kevesebb mint 18%-os részesedést birtokol a legjobb 10 termék között, a korábbi hónap 6%-val szemben.
2. helyen végzett az újra elérhető Gold Power 2 kapszulás potencia növelést elősegítő termékünk, mely januárban még csak a 4. helyre volt képes felkúszni, de most már a dobogó második fokáig emelkedett - ez a lendület akár a dobogó legfelsőbb fokáig is elrepítheti a terméket. Ez megint csak egy igen nagy előrelépés a Gold Power esetében, mely sok sok hónapon keresztül nem volt képes bejutni még a legjobb 10-be sem, nem hogy dobogóra. Jelenleg a top10-es értékesítés 17%-át birtokolja, míg egy hónappal ezelőtt ez csak 11% volt. Ez nem kevesebb mint 6%-os részesedés emelkedés. Egy ilyen rövid hónap alatt ez lenyűgöző teljesítmény.
3. helyen végzett a jól ismert Dragon Power Classic 3 kapszulás terméke. Mióta újra elérhető a dragon power, azóta szinte mindig a legjobbak között, az élvonalban található. A Dragon kapszulák több mint 13 éve vannak jelen ezen a piacon. Többször is megújult, de ahogy látni lehet a név kötelez. Egyszerűen elpusztíthatatlan és letaszíthatatlan a dragonpower. 3 kapszulás kiszerelése az egyik legkedveltebb termékké tette a piacon. Szinte mindenhol megtalálható és elérhető a termék, így bárhová is sodorja Önt a sors, a legközelebbi sexshopban biztosan rátalál majd erre a termékre. Jelenlegi részesedése a potencianövelő tortából nem kevesebb mint 14%. Az nem rossz, sőt. Igaz egy hónapja is ugyan ezen a poszton volt, csak 2%-al kisebb részesedéssel. Azért azt ne feledjük el, hogy a Dragon kapszulák már voltak az első helyen is. De amilyen változatos most a lista, az utóbbi fél évben, így azért ez nem is meglepő, hogy egy-egy termék nem bír megmaradni egy és ugyan azon pozíción. Folyamatos vándorlás van a helyezések között.
4. helyre csúszott vissza a korábbi hónap első helyezettje a Maraton Extra utód terméke a Maraton Classic potencianövelő. Ár érték aránya megegyezik az El Torito termékkel. Hatását tekintve a Maraton Classic hasonló mint a korábbi Maraton Extra volt. Igaz elveszítette az első helyet és a 22%-os korábbi részesedését, így most csak 13%-os a kereslet rá. De ez még mindig igen csak nagy szám a többihez képest. Továbbra is a legkeresettebb termékek közé soroljuk. A Maraton termék az egyik legsikeresebbnek mondott 6 kapszulás potencianövelő a megjelenése óta és attól tartok ez még egy jó ideig így is marad majd.
5. helyen végzett a megújult és felfrissült Natural Power termék. Most 3 helyezést csúszott le és nem kevesebb mint 6%-as volt kisebb a kereslet, de ettől még szintén a legek között lehet. A Natural Power kapszuláknak a frissülés tett igazán jót. Sokáig volt hogy sehova nem tudtunk sorolni, és csak a panaszos leveleket kaptuk, de a natural power vélemények és a natural power visszajelzések is azt mutatják, hogy a termék most már kifogástalanul működik és pont azt a hatást hozza, amit elvárnak tőle. A mostani natural power for men nem fog csalódást okozni annak aki ezt a terméket választja majd. Elvégre ennyi ember nem tévedhet.
6. helyen végzett most a múlt év végén őületes teljesítményt nyújtó Eroton Classic, mely nem más mint az Eroton utódja. Igaz volt egy kis kavarodás azzal kapcsolatban, hogy problémás a termék, de ezt elég gyorsan orvosolták. Igaz a név minimálisan változott, de a hatása továbbra is kifogástalan, nem hiába keresik ilyen sokan ezt a két kapszulás vágyfokozót. Ára és hatása is megegyezik a rivális termékekkel, gold power, boom boom és tornado. Jelenlegi eladási szintje a 8%-ot ütötte meg.
7. helyen végzett jelenleg a Szuperhős 3 és 6 kapszulás termékei. Bár helyezésben nem erősödött, de százalékosan egyet tudott növelni a múlt havihoz képest. Kis lépésekkel de szépen halad előre. Nem lenne csoda, ha a szuperhős kapszulák is hamarosan a dobogó legfelsőbb fokáig jutnának. A visszajelzések nagyon jók a termékkel kapcsolatosan, így azért az szinte borítékolható, hogy előbb vagy utóbb eljutnak oda, a kérdés az, hogy mikor lesz ez? A következő hónap vagy annál egy kicsit több idő kell még? Ezt megmondani nem tudjuk, de majd lehet látni úgy is. Jelenleg 7%-os részesedés mutat.
8. helyen végzett és ezzel most pár helyezést visszább esett a Pertinax3in1 kapszulái. Régen még szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy a dobogó legfelsőbb fokáról letaszítják majd, de sajnos a nagy piaci verseny ezt hozta. Az egyik legjobbnak mondott több hatású termék a piacon. Nem csak hogy fokozza a libidót, de emellett segítséget nyújthat a korai magömlés kezelésében és a fokozodtabb tesztoszterin szint elérésében is. Három hatás egy terméktől. Annak idején ettől robbant fel az internet, mindenki ezt a terméket vitte és kereste, talán nem is véletlenül. Most is azt mondják, hogy a Pertinaxhoz hasonló termék nincs még egy a piacon. Hát szerintünk sincs.
9. és 10 helyen a hónap érdekessége, hogy új bekerülőként fej-fej melleltt haladva darabszámra megegyező eladással a Gin Fizz és a Machooh potencianövelő 4-4%os részesedéssel kezdett be. Egyenlőre csak annyit tudunk mondani, hogy újoncként robbantak be pár hét alatt a legjobbak közé. Jó kezdet mind a két termék számára. Ebből még bármi lehet. A Machooh vélemények és a Gin Fizz vélemények szerint két igazán jó négy kapszulás termékkel gazdagodott a piac. Szóval kíváncsian várjuk majd, hogy mire képesek a márciusi hónapban.
Mint már régóta, most is megmutatjuk a további 10 terméket is. 11. helyen végzett így most kicsúszott a múltkor tízben lévő libido forte 2-5 kapszulás igazi prémium minőségű termék. A visszajelzések nagyon jók, így ha egy picivel több pénzt hajlandó áldozni egy termékre, mely hatásfoka az egyik legerősebbnek mondott, akkor akár a libido forte 2 vagy akár a nagyobb 5 kapszulás változatát is érdemes kipróbálnia. 12. helyen végzett a Bull Power Testo, mely nem csak a potencianövelésben nyújthat segítséget, de a tesztoszteron szintjét is növelheti. 13. helyen van most a Blue Mellow szintén 10 kapszulás termék, mely új termék, de a Blue Mellow kapszulákat vásárlók szerint nagyon ígéretesnek tűnik. 14. helyen végzett most a régi nagy kedvenc a Boom Boom, melyről azért mostanában többen is írták, hogy nem annyira hatékony már mint régen. 15. helyen a nagy veterán a Green Snake Forte, mely annak idején igen nagy sikert ért el. 16. helyen van a régi patikában is kapható XXL Powering Emperoro 2-4 és 8 kapszulás kiszerelésben lévő termék. Jó hatású és igan gazdaságos a kiszerelése. 17. helyen végzett a szintén xxl-es családba tartozó Rider potencia kapszula, mely szintén azonos kiszerelésben található meg, azaz 2-4 és 8 szemes. 18. helyere jutott most a Vitagra, mely a viagra növényi testvértermékeként is emlegetett. Volt már jobb helyen is, de most kicsit mintha visszább esett volna az értékesítésben. 19. helyre jutott a médiából ismert Liderin potencia tabletta mely 6 és 18 tablettás kiszerelésben található meg. Végül de nem utolsó sorban 20. helyen végzett a Cupidon 1 tablettás új termékünk is. Árban kicsit húzós, de hatásban a CupidOn vélemények szerint elég ütős.
Nos, összegegezve a februárt, nem volt egy eseménytelen hónap. Új termékek egyből a top 10-be jutottak - machooh és a gn fizz. A Gold Power újra az élvonalban és újra szárnyal. A Szuperhős 3 kapszulás termék is megjelent, így nagy esélye van arra, hogy a csúcsra törjön. Felmerülnek tehát a kérdések. Mit tudnak majd az új termékek teljesíteni a márciusi hónapban? A Gold Power megszerzi az első helyet, netán a Szuperhős termék fogja letaszítani al El Torito For Men terméket a dobogóról? Ha megérkezik a Blue Dragon, akkor vajon hová kerül be egy hónap után, vagy épp lehet hogy 2 hét alatt lenyom mindenkit? Számos érdekesség vár még ránk ebben a hónapban.
Most megmutatjuk még azt is, mely 10 keresési szó volt a legnépszerűbb az elmúlt egy hónapban: dragon power, pertinax, Eroton, rider, boom boom, tornado, Gold power, xxl powering, illusion és a szuperhős.A következőkben látni lehet hogy egy hónap alatt, mely 10 termékeket nézték meg oldalunkon a legtöbben. Elég érdekes számomra, hogy a webshopunkban a legnagyobb keresés pl az első termékre van, de értékesítésben meg sehol: LIDERIN, DRAGON POWER CLASSIC, MARATON CLASSIC, GOLD POWER, BOOM BOOM, VOLUME 500, MAKAGRA ORAL JELLY, EL TORITO EXTRA, PERTINAX, GREEN SNAKE FORTE.
Mint láthatjuk a 2019-es év második hónapja sem szűkölködött meglepetésekben. Megérkeztek az újdonságok is amikről beszéltünk. Úgy gondoljuk, ez márciusban sem lesz másképp. Mi csak pár infót tudunk a márciusról, de elég hosszú hónap ez ahhoz, hogy egyéb újdonságok is napvilágra kerüljenek. Bízunk abban hogy a március sem lesz unalmas és egyhangú. Már régóta nincs az a papírforma szerint tervezhető top 10. Így aztán mi is nagyon kíváncsiak vagyunk minden hónap végére, hogy mi történt. Őszinte lesze. Hónap közepén sokszor felmerül bennünk a gondolat, hogy lehívjuk az eladási statisztikát, de valahogy aztán mindig erőt veszünk magunkon, és nem tesszük meg, így viszont a hónap utolsó napján az utolsó napi számlák után lehívott lista mindig nagyon izgalmas időpont számunkra is. Most sem mondhatok mást, mint hogy továbbra is folytatódik a potencia serkentők jelenleg is kőkemény és kiszámíthatatlan harca a legjobb eredményekért. Egyik tabletta vagy kapszula sem érezheti magát biztonságban és egyik potencianövelő sincs bebetonozódva a különböző helyezésekre. Nem mernék feltenni komolyabb pénzösszeget a top 3 sorrendre sem. Most is érvényes lehet az egyszer fent máskor lent mondás. Vajon március végén mely POTENCIANÖVELŐ nyeri meg ezt a soha véget nem érő végtelen háborút?