POTENCIANÖVELŐ TOP 10 - ELADÁSI STATISZTIKA - 2019. JANUÁR 1-31. KÖZÖTTI ELADÁS ALAPJÁN
Egy újabb hónap telt el a potencianövelő termékek világában. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez valami eszméletlen volt. Annyi minden történt, hogy nem is tudom, hol kezdjek bele. Talán ott, hogy jött egy két újdonság a kapszulák közé továbbá pár termék megújult. Az új termékek között köszönthetjük most a Cupidon tablettát, mely egy tablettás kivitelben érkezett meg és extra erős hatást ígér. Az Cupidon ára egész borsos, mert egy tabletta ára 2.190 Ft de ha tudja azt amit ígér, akkor végül is megéri kipróbálni. A másik újdonság a Blue Mellow potencia tabletta, mely 10 tablettás kiszerelésben létezik, és szintén erős potencia növelő hatást ígér. A Blue Mellow tabletta árát tekintve 8.590 Ft, ami ha visszaosztjuk 1 tablettára levetítve, akkor igen kedvező 859 Ft/ tabletta áron juthatunk hozzá, ami a potenciafokozók között mondhatni nagyon kedvező árra utal.
Másik, amit említettem, hogy vannak megújuló termékek, az egyik nem más, mint a Dragon Power, mely a januári hónapban már Dragon Power Classic néven jelent meg a piacon, illetve nem is olyan régen újult meg a Maraton Extra mely új nevén Marton Classic néven tért vissza a potenciaserkentők közé. Illetve még egy nagy visszatérőt kell megemlítenem, mely nem más, mint a Gold Power. Először úgy volt, hogy Gold Power Szuper néven tér vissza, de a gyártó végül még is úgy döntött, hogy a Gold Power név miután már ismert, ezáltal ezt a termék nevet használja a továbbiakban is. Nem megerősített források szerint a Gold Power Szuper 6 kapszulás termékként jelentkezik majd be rövid írdőn belül.
Ami még várható, hogy az Eroton új néven Eroton Classic néven tér vissza, illetve az El Torito 6 kapszulás készítmény szintén megújul El Torito Szuper néven fog visszajönni február első hetében. Amit még a februári hónap tartogat számunkra, az nem más, mint a Szuperhős 6 kapszulás terméknek a 3 kapszulás változata, továbbá egy ezer éves klasszikus ütheti fel a fejét a Ginn Fizz és az El Macho. Ezekről majd még a későbbiekben adunk majd tájékoztatást. Nos, elérkeztünk az elemzés részünkhez. Nézzük meg, hogy mely potencia termékek lettek a legjobbak a múlt havi eladásaink alapján.
1. helyen végzett most a Maraton Extra utódja a Maraton Classic, mely régóta kedvelt 6 kapszulás kiszerelésben lévő növényi összetevőket tartalmazó merevedési zavarok és erekciós akadályokkal küzdő férfiaknak kifejlesztett termék. Ez a termék már igen csak régóta jelen van a piacon, és noha párszor már átment a megújuláson, de sikere továbbra is töretlen. Jelenleg 22%-os részesedést tudott kivenni a legjobbak között.
2. helyen végzett, ezzel egyértelműen megőrizte helyzetét a Natural Power For Men potencia kapszulái. Nem is csoda, elvégre a hat kapszulás termékek igen csak jól szerepelnek mostanában, köszönhető ez a kapszulánkét visszaosztott árnak is. Hatásban a Natural Power egy igen csak jó hatásfokú készítmény. Persze nem volt ez mindig így, voltak rosszabb napok és hónapok is, mikor igen csak gyenge hatásfokkal bírt a Natural Power. De szerencsére ez már a múlté. A mostani termékre nem érkezik panasz azzal kapcsolatban, hogy nem hozná a várva várt eredményt. Jelenleg 15%-os részesedést szerzett a múlt havi 18%-al szemben. Igen csak jó eredménynek számít, én azt gondolom.
3. helyen végzett a szintén ráncfelvarráson részt vett Dragon Power melynek új neve a Dragon Power Classic. A sikere továbbra is töretlen, és gőzerővel halad előre az ismertség felé vezető úton. Tényleg, mondhatni az egyik legrégebbi potencianövelő, hanem a legrégebbi ismert kapszula. A piros-fekete kapszulákat talán egyetlen férfi társunknak sem kellene bemutatni, mert sikere 2006-ra vezethető vissza, amikor is berobbant a gyógynövényes potencia növelők világába. Jelenleg 12%-os részesedést szerzett meg a top10 között. Múlt év legutolsó hónapjához képest igaz ez egy kicsi visszaesést mutat, mert akkor 28%-ot tudott megszerezni. De a Top 3-ban bent lenni mindig nagydolog.
4. helyen végzett a nagy visszatérő, az évek óta töretlen népszerűségeknek örvendő Gold Power potencia kapszulái. Igaz a Gold Power csak két szemes és 1-2 hónapon keresztül nem is volt elérhető a termék, de most hogy visszatért a „harcmezőre” egyből a negyedik helyre sikerült magát kvalifikálni, ez egész jó újrakezdésnek számít. Kíváncsiak leszünk, mint hoz a Gold Power kapszulának a jövő. Igaz a Gold Power ára egy kicsit megemelkedett a korábbihoz képest, de ahogy látom, ez nem sokat változtat azon a tényen, hogy egy igazán jó hatásfokú és igen csak keresett termék. Jelenleg egy doboz Gold Power ára 3.600 Ft, akár csak egy Boom Boom, Tornado terméké. Újrakezdőként 11%-os részesedést tudott kivenni a legjobb potenciafokozók között.
5. helyen végzett a mindig toplistás Pertinax 3in1 potencia és tesztoszteron fokozásáról is híres kapszula. A Pertinax megjelenése óta töretlen sikernek örvend, és nem is emlékszem olyan hónapra, amikor ez a termék ne lett volna a legjobbak között. Azok a férfiak is ezt a kapszulát választják, akik a korai magömlés elleni küzdelemhez keresnének némi támogatást, mert a Pertinax különleges összetételének köszönhetően nem csak a merevedési zavarokban, de a korai elélvezés esetében is segítséget nyújthatnak. Jelenleg 10%-os részesedéssel van jelen. Ez igaz százalékban egy picit rosszabb, mint a múlt hónapban, de helyezésben pont azonos a decemberivel.
6. helyen végzett az Illusion 2-4-8 kapszulás kiszerelésben elérhető potencia kapszula. Végre valahára, újra elérhetővé váltak a 8 kapszulás kis tégelyek is, melyekre jó ideje várni kellett. Legalább 3 hónapja nem érkezett 8 kapszulás illusion, de ahogy befutott a szállítmány, sokan csaptak le rá. Az Illusion a nyolcadik helyről ugrott fel most a hatodik helyre, talán pont ennek köszönhetően. Hatásfokilag az erősebb potencia kapszulák közé sorolhatjuk. Most 7%-ot tudott megszerezni a korábbi hónap 4%-ával szemben. Tehát ez a termék szépen jött felfelé a potencianövelők létráján.
7. helyre csúszott most vissza a Szuperhős kapszula. Ez egy szintén hat kapszulás termék, mely hatásában közel azonos a Maraton Classic termékkel. Igaz itt most a februári hónapban majd jön a Szuperhős 3 kapszulás változata, mely szerintem szintén sokat dob majd az értékesítésen. Mert aki először próbálná ki a Szuperhős terméket, az lehet, hogy most egy kisebb 3 kapszulás változattal kezdi majd el, és ahogy bevált úgy lehet vált majd a 6 kapszulás kivitelre is. Elképzelhető hogy ez nagyon nagyot dob majd rajta. Persze az is csodálatos eredmény, hogy „fiatal korának” ellenére itt van a legjobbak között. Igaz most csak a 7. helyen 6%-os részesedéssel, de pl decemberben meg a harmadik helyen volt 13%-al. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a február.
8. helyen végzett az El Torito, mely februárban magújul és El-Torito Szuper-ként tér vissza majd. Talán az is közrejátszik a visszaesésben, hogy január közepe óta nem volt elérhető a termék, így nyilván 2 hétig nem is fogyott belőle. Az El Torito szintén 6%-os részesedést szerzett így meg, a korábbi hónap 12%-val szemben. Ez természetesen azt mutatja mit, hogy visszaesett a kereslet iránta, pedig inkább csak a korábban említett hiány és megújulás lehet a háttérben.
9. helyen végzett és ezzel bekerül a legjobb termékek közé egy újonc, mely nem más névre hallgat, mint a Libido Forte. Ez számunkra egy kicsit meglepő volt, másrészről meg mésem. Egyrészről azért lepődtünk meg ezen, mert a Libido Forte ára egy ici-picit borsosabb a kelleténél – 1 doboz Libido Forte ára elér a 12.990 Ft-ot és ezért az árért 5 kapszulát kapunk. Ami miatt viszont nem meglepő, hogy a legjobbak között van, mert olyan beszámolókat kaptunk a termékkel kapcsolatban, amit más termékeknél még nem nagyon jelzett senki. „Semmi mellékhatás és ez tényleg három napig eltart.” „Extra erős potencianövelő” „Ilyen potencia kapszulával még soha nem találkoztam, pedig már kipróbáltam jó pár fajtát” „Ez a termék minden korábbi terméket kiütött KO”. Mikor ezeket a véleményeket hallottuk és olvastuk, mi magunk sem akartuk elhinni, hogy valami ennyire erős és jó lehet, de miután naponta kapunk ilyen visszajelzéseket, ezért már vártuk azt a pontot, hogy mikor esik be a LibidoForte a legjobbak közé. Hát már itt is van. Holt versenyben az El Torito és a Szuperhős termékekkel. Szóval ezek után látunk benne fantáziát, és látjuk benne a lehetőséget hogy még feljebb jusson a ranglétrán.
Végül, de nem utolsó sorban a top 10 potencia termékek között a 10. helyen végzett a Makagra Oral Jelly, melyet sokan választanak a neve miatt. Hatásfokilag egy közepes hatású potencia fokozó zselé, melyhez fogható nincs is a piacon – mármint növényi összetételű. A Makagra zselé nem összetévesztendő a Kamagra zselével. A Kamagra Oral Jelly egy szildenafil citrát tartamú készítmény, míg a Makagra növényi. Jelenlegi értékesítési statisztikánk szerint 5%-os részesedéssel került a lista végére. Klassz eredmény. Összességében a múlt hónaphoz képest 2%-ot javított. Most már mondhatni rendszeres tagja a legjobban teljesítő potencianövelőknek.
Most is felsorolom inkább a következő 10 terméket, hogy ne legyen hiányérzetünk a témában. 11. helyen végzett a régi nagy kedvenc a két kapszulás termékek között a Boom Boom, mely korábban sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett mint manapság. Mikor még nem volt ennyi féle termék akkor lényegében a legjobbak között tartották számon. 12. helyen végzett a kevésbé ismert de annál hatékonyabb Longer potencia kapszula, mely kinézetre kicsit hasonlít a maraton kapszulákra, hatásban pedig kb ugyan azt tudja. 13. helyen végzett a Boom Boom kapszula testvér terméknek mondott Tornado potencia kapszula, mely szintén látott már jobb napokat is. 14. helyen végzett most a nagy veterán a Virility max plus, mely régóta ismert termék a sajátos sárga dobozával együtt. 15. helyig jutott most az xxl powering emperor mely 2-4 és 8 kapszulás kivitele miatt igen népszerű növényi összetevőkből készített termék. 16. helyen van most az SPX kapszula, melynek érdekessége hogy jelenleg két féle spx létezik, ebből az egyik egy erősebb fajta a másik egy kicsit gyengébb fajta. Az oldalunkon megvásárolható SPX az erősebb fajta közül való, melyre még nem volt panasz a piacra kerülése óta. 17. helyre csúszott most vissza a Royal hat kapszulás potenciaserkentő, mely számunkra egy kicsit furcsa. A royal termékről annyi jót hallunk, de valahogy most egy kicsit kevésbé keresett ez a termék, az okát nem tudnánk megmondani. 18. helyen végzett a Cupid Labs egyik üdvőskéje a Vita/gra, mely nem össze tévesztendő a híres kék potencianövelő gyógyszerrel. 19. helyen van már most az új Blue Mellow kapszula, mely igen sok féle összetevőjének köszönhetően kiváló hatású tabletta. Az biztos, hogy a Blue Mellow ha nem csal a számításunk, akkor gyorsan a legjobbak között lesz. Érdemes megnézni az összetételét, mennyi féle jótékony hatású összetevőből épül fel. Végül de nem utolsó sorban a 20. helyen debütál a CupidOn kék tabletta, mely még épp hogy csak megérkezett a polcokra, de már itt van a lista végén. Sok termék szeretne a top 20-ba bekerülni, ez a termék meg pár nap alatt ide jutott. Érdemes tehát odafigyelni erre az erősnek mondott termékre..
Összességében ez is egy érdekes hónap volt. Elég sok minden történt és elég sok változást is láthatunk a top 10 vagy akár a top 20 esetében is. Most messzemenő jóslatokba nem is mennék bele. Felmerülnek tehát a kérdések, hogy mivel mi lesz. Pl ott a Boom Boom, ami kiszerult már jó ideje a legjobbak közül, volt is probléma a termékkel, vajon visszatérhet még a legjobbak közé akár a Gold Power, mely temrékel szintén voltak zűrök az elmúlt időben, de most még is a top lista elején van? Mi lesz a CupidOn vagy a Blue Mellow sorsa? Hova jut egy hónap alatt? Visszatér az eroton is na de épp hova? Sokáig volt a legjobbak között vagy akár épp a legjobb is... van még esély erre? A Ginn Fizz-el mi lesz? Megérkezik időben és beszáll a versenybe? A Szuperhős 3-as verzióját is várjuk már, mert akár az is felforgathatja még az eddig sem álló vizet. Szóval itt aztán megint egy olyan hónap elé nézünk, ami nem lesz unalmas. Sőt a cikk írása közben kaptam az értesülést arról, hogy talán a Blue Dragon is visszakerül a piacra. Valaki emlékszik még a BlueDragon termékre? Egy ős régi kapszula, mely kb a Dragon Power első kiadásának idejéből származik. Én aztán nagyon kíváncsian várom a február 28-át, amikor is mindenre fény fog derülni.
Most megmutatjuk még azt is, mely 10 keresési szó volt a legnépszerűbb az elmúlt egy hónapban: Maraton, Dragon Power, Perinax, Eroton, Rider, Boom Boom, Tornado, Illusion, Gold Power, Szuperhős.A következőkben látni lehet hogy egy hónap alatt, mely 10 termékeket nézték meg oldalunkon a legtöbben. Elég érdekes számomra, hogy a webshopunkban a legnagyobb keresés pl az első termékre van, de értékesítésben meg sehol: LIDERIN - 6 DB - 18.93%, DRAGON POWER CLASSIC - 3 DB - 2.72%, MARATON CLASSIC - 6 DB - 2.32%, GOLD POWER - 2 DB - 2.04%, BOOM BOOM - 2 DB - 1.73%, VOLUME 500 - 30 DB - 1.18%, PERTINAX - 4 DB - 0.93%, GREEN SNAKE FORTE - 4 DB - 0.89%, XXL POWERING EMPEROR - 4 DB - 0.86%, MAKAGRA ORAL JELLY - 7 DB.
Mint láthatjuk a 2019-es év eleje sem szűkölködik meglepetésekben, sőt mondhatni nagyon is aktív volt ez az első hónap. Volt itt minden mi szem s szájnak ingere. Több termék és megújult, és új termékek is érkeztek. Bízunk abban hogy februárban sem lesznek unalmasak a mindennapok. Hol van már az az idő, amikor szinte papírforma szerint meg lehetett jósolni, hogy mely termék hol fog végezni plusz minusz egy eltéréssel. Most meg szinte mission impossible azaz lehetetlen küldetés lenne. Továbbra is tart a potenciafokozók jelenleg is kemény és szinte kiszámíthatatlan csatája a jobb helyezésekért. Egyik készítmény sem érezheti magát biztonságban és egyik termék sincs bebetonozódva a különböző helyezésekre. Most sem mernék feltenni nagyobb készpénz összeget a top 3 sorrendre sem. Most is érvényes lehet az egyszer fent máskor lent mondás. Vajon a következő február végén mely POTENCIANÖVELŐ nyeri meg ezt a soha véget nem érő végtelen háborút?