Sokszor felmerül a kérdés, vajon az emberek túl szűklátókörűek, vagy a világban egyre oldottabbak az emberek a szexualitásukat illetően? Valahol mindkettő igaz. Régen egy kézfogás, vagy egy nyilvános csók a hetero párok között sem volt elfogadott, nem hogy a homoszexuális partnerek között.
Ha belegondolunk, aki abban az időben nőtt fel, nagyszüleink korabeli emberek nehezebben fogadják el az újdonságokat minden tekintetben, talán nekik elnézhető, miért is nem tudják elfogadóbban kezelni a tényt, hogy az emberek (végre) nem bujkálnak csak az identitásuk miatt.
Ahogy egy röntgen gép is mutatja, ember és ember között, nincs különbség. Ez a gyűlölködés csak olyan, mint a faji konstrukció, a rasszizmus. A gyűlölködés senkihez nem méltó viselkedés. Sokak azért nem tűrik szó nélkül, ment nem fér bele az általuk elfogadott normákba, és sokakat csak azért hergeli fel ez a dolog, mert nem értik. Nem tudják elképzelni, elfogadni, hogy ez egy valós, létező dolog, és nem csak az a látásmód létezik, amit ők elfogadottnak tartanak.
Más az, ha valakit provokálnak. A másik oldalról is akadnak olyanok, akik úgy érzik, csak mert a társadalom nagy része nem fogadja el őket, ezért ha felhergelik biztos jobb lesz a helyzet. Személy szerint, nem tudom, a homoszexuálisok miért gondolják, hogyha flitteres arany tangában táncolnak, vagy vonulnak fel a jogaikért a belvárosban, akkor jobban elfogadják majd őket az emberek. Én azt tanultam, nem illik nyilvánosan nyalni-falni egymást az utcán. Legyen szó itt hetero vagy meleg párokról egyaránt. Van, ami a 4 fal közé tartozik, és az a két ember közötti intimitás, akár azonos neműek, akár nem. Egy kézfogás, egy puszi, egy csók természetesen megszokott a párok között, de… !
Nem gondolom, hogy olyan helyen, ahol kisgyerekek is vannak, akik mondjuk még nincsenek is abban a korban, hogy felvilágosítsák őket, az lenne a helyes, hogy így lássanak valamit legelsőre.
Fontos hamar megtanulni, hogy a szeretet mindenkinél mást és mást jelent, de ez nem feltétlenül rossz. Meg kell tanulni, hogy a szeretetért és az elfogadásért nem büntethetünk valakit, csak azért, mert nekünk ez nem tetszik.
Hiába gondolják azt egyesek, hogy a kisgyerekek nem értik ezt az egészet, lehet még kicsik, és nem érettek arra, hogy beszéljenek a szülők ezekről, de ami biztos, lehet akárhány éves, a tudatalatti emlékszik majd… Később. Nem azzal kell meggyőzni az embereket az elfogadásról, hogy egyesek flitteres tangában táncolnak nagy nyilvánosság előtt közterületen a jogaikért, hiszen erre nem lehet ok egy felvonulás, a minden évben megrendezett PRIDE, vagy akármi más, hiszen ezt sem heteró sem homoszexuális nem csinálja a mindennapokban egy közterületen.
Az identitást betegségként, bűnként emlegetni nem csak visszataszító, de felháborító is. Miért fáj valakinek, hogy más nem úgy akarja élni az életét, mint ők. Ha valakit más tesz boldoggá. Ezért két érett felnőtt férfinak, vagy két érett felnőtt nőnek nincsenek házastársi jogai, nem vállalhatnak gyereket, és arra kell gondolniuk, nem mindenhol fogadják el őket olyannak, amilyenek?
Sokat gondolkoztunk, hogyan is közelítsük meg ezt a megosztó témát. Ez az, amiben mindenkinek van véleménye, de minden nézőpont más és más. Úgy gondoltuk a cikk megírásához olyan ember nézőpontjából is látnunk kell, aki a másik irányból is látja a tényeket, a kérdéseket, a helyzeteket és az olyan szituációkat, amik jelen vannak a mindennapokban. Ezért cikkünket kiegészítjük egy rövid interjúval, hogy ne csak a mi álláspontunk legyen terítéken, hanem valakié, aki közvetlenül is érintett.
Így sokkal valósághűbb képet kaphatunk a témáról.
Egy kávézóban találkoztunk a belvárosban, én már kértem magamnak egy zöldteát, mert hamarabb oda értem. Pontos volt, fess, és rögtön minden szem rá szegeződött. Nem csak mert sármos, hanem olyan kisugárzás árad belőle, ami nem könnyen felejthető. Udvariasan köszön, bemutatkozik, és oda megy a pulthoz. Vissza jön egy csokidaraboktól, sziruptól és tejszínhabtól díszelgő pohárral, és egy teával, amilyet iszom. Meglepődve megköszönöm, és hozzá teszem:
Nem kellett volna.
Ne viccelj már. Édesítővel, igaz?
A másik italom mellett még kiszúrta, hogy ott voltak a papírok, de meglepő hogy ennyire figyelmes, amellett hogy roppant közvetlen is.
Hű, ezt hogy bírod meginni? –nézek mosolyogva a poharára, mert már ennyitől cukortúladagolásom van.
Micsoda kérdés, ez maga a csoda. Miért, azt gondoltad az az erős, presszó kávés típus vagyok?
Őszintén szólva, igen.De azt se mondanám meg első ránézésre, hogy homoszexuális vagy…
Homoszexuális (nevet). Ne már. Ez túl szakszerű. Meleg vagyok. Nevezheted így, ez nem sértő.
Oké, akkor, meleg vagy. De ez ránézésre nem derülne ki. Egy ápolt, igényes, határozott kisugárzású fiatal férfit látok. Tény, ápoltabb és igényesebb a nagy átlagnál, de ezen kívül semmi, ami feltűnően más.
Hmm. Ez érdekes. Nem szoktam sminkelni magam (korrektoron kívül, ha éppen szükséges), és műkörmöm sincs, mégis ez valahogy mindig kitűnt másoknak is. Sokaknak meglepő hogy ehhez nem kell magassarkút hordanom (nevet).Talán inkább szerintem az látszik, mennyire jól is érzem magam a bőrömben.
Ez azóta van így, hogy felvállaltad?
Nem, valahogy mindig törekedtem a maximumra magammal kapcsolatban. Tini koromban, amikor csúnya volt az arcom a tipikus korral járó pattanásoktól, anyukám rendszeresen vitt kozmetikushoz, a sport is mindig jelen volt az életemben, de tény, lehet, kicsit többet foglalkozok a megjelenésemmel mint amennyit egy srác normálisnak tart.
Van valami, amit férfi szemmel mondanál a kamaszoknak, elvonatkoztatva attól melegek vagy sem?
Ooo, rengeteg mindent tudnék amire a szülők nem biztos hogy felvilágosítják időben őket… Pl a testszag, nem menő. Az ápoltságot ilyen korban megtanulni a legfontosabb, hogy például nem feltétlenül elég egy 3in1-ben tusfürdő. Dezodor, kozmetikumok, kozmetikus… Ez nem ciki, sőt. Időben meg kell tanulni, de őszintén, melyik kissrác hiszi azt, hogy a pattanásos arc vagy zsíros haj menő…
Mindig tudtad, hogy a saját nemedhez vonzódsz?
Voltak erre utaló jelek kis koromban is, inkább a csajos dolgok kötöttek le. Aztán amikor a szüleim leültettek elmagyarázni hogyan is „hozott a gólya”, elgondolkoztam. Később rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, és nem tudtam velem van-e a baj.
A szüleid tudták/tudják?
Jaj, persze. Ez egy olyan téma, ami szerintem ha a szülők nyitottak és támogatók is, eszméletlen gyomorideget hoz magával, pláne az első beszélgetésnél. Végülis,comingoutolsz azoknak, akik felneveltek. Akármilyen is egy szülő-gyerek viszony, szerintem ezt nagyon fontos lekommunikálni. Nagyon befolyásoló tud lenni a véleményük, talán ezért is olyan para ez. Elvégre rögtön az jut eszünkbe, ha ők nem fogadják jól, mégis más hogy fogja majd.
Más volt, amikor már azt is megtudták, hogy partnered van?
Az a nagy helyzet, én úgy vagyok vele, egy gyerek se szólhat bele a felnőttek kapcsolataiba. Mint pl. ha egy gyerek tart össze két felnőttet, az régen rosszul kezdődik nevelés szempontjából. Ha a gyerek könyörög, hogy maradjanak együtt, az is egy bűntudatból alakuló helyzet. Bukta. Lehet a szülőknek véleménye, de egy idő után az a gyerek is felnő. Akkor már ő döntheti el, érdekli-e a szülők véleménye.
Ők ezt tudták, és tudták, ha nem támogatók és elfogadók, egy idő után sajnos eltávolodtunk volna egymástól. Szerették volna megismerni, ahogy minden szülő tudni akarja, ki mellett köt ki a gyereke, és olyan jól sikerült, hogy már lassan többet beszélnek vele, mint velem (nevet). De komolyan. Édesanyám nagyon szereti, és édesapám is elfogadta. Nagyon jól kijönnek egymással, és örülnek a boldogságomnak.
Van valami tanácsod ezzel kapcsolatban azoknak, akik most készülnek ezzel előrukkolni?
Ne tartsanak az első reakciótól! Anyukám elsírta magát. Mindig sejtette, pláne amikor feltűnt neki milyen gyorsan is fogynak a kozmetikumai (nevet). De úgy volt vele, egy gyereket sosem szabad korlátozni, ameddig a tettei mögött nem a gonoszság húzódik meg.
Szóval, amikor elmondtam, meg se tudott szólalni, de pár órával később megölelt és elmondta, mennyire hálás hogy ilyen a kapcsolatunk, hogy meg mertem nyílni előttük.
Édesapám már nehezebb dió volt, elég régimódi, de úgy volt vele, olyan dolog miatt dühös, amit nem ismer, úgyhogy igaz később, de ő is támogatott a dologban. Úgy gondolom, a fiúk esetében mindig ez a helyzet, az apuka valamilyen szinten csalódik, de nem a fiában, hanem magában. Úgy érzi nem jó példát mutatott, nem tett eleget, nem tett meg mindent, vagy nem foglalkozott velem eleget.
Az anyukák ugyanígy állnak a lányokhoz. De mindkét esetben igaz, hogy leginkább az unoka kérdése miatt aggódnak.
Azt tanácsolom, minden esetben gondoljunk bele hogy ez nekünk mekkora dolog. De nekik még nagyobb. Sokan, ha elfogadóbbak is egy témában, lehet csak addig, amíg nem élik át közvetlen közelről.
Nem csak Te érezheted azt, hogy nem állsz készen, el kell fogadnod, hogy lehet még ők sem. Idő kell, lehet nekik még több is.
Hogy fogadták a barátaid? Voltak, akik elfordultak tőled?
Nem vagyok az a tipikus, hajtű-dobáló, elsőre sokan nem mondják meg hogy mi a helyzet. Mondhatjuk, hogy a lányok kedvence voltam. És éltem is a helyzettel. De mindig másfelé kalandoztam. Talán a környezetem, ahogy a lányok viszonyultak hozzám, adott egy magabiztosságot és löketet, de mindig úgy éreztem valami hiányzik. Nem azért bújtam elő sokadjára, mert nem mertem, hanem mert magam sem voltam biztos benne.
A barátaim is egy határozott, talpraesett embernek tartanak, szerintem inkább azon lepődtek meg milyen könnyedséggel közöltem velük. Persze a szappanos poénokat a mai napig hallgatom, és megy az oltogatás amikor valamelyik haverom nálam alszik, de fogalmazzunk úgy, akik előtte barátok voltak utána is azok maradtak. A mai napig jókat nevetek, amikor valaki azt mondja ”De buzi vagy” (nevet).
De volt, aki eltávolodott vagy máshogy állt hozzád?
Az a helyzet hogy éretlen hülye gyerekek nincsenek a köreimbe. Gondolok itt olyanokra, akik azt hiszik, csak azért mert meleg vagyok rögtön meg is akarnám dugni, csak azért mert pasi. Egy srác volt társaságban, aki feltűnően undorítóan kezdett viselkedni és beszélni velem, de később kiderült, azért mert ő is meleg volt, és utált amiért Én be mertem vallani, ő pedig még magának sem.
És a lányok? Ők hogy fogadták a hírt?
Ők már kevésbé voltak megértőek. De inkább úgy alakították a sztorit, azok, akikkel nem feküdtem le, hogy biztos ezért nem érdekeltek, mert meleg vagyok. Pedig csak szimplán nem is tetszettek. Nem foglalkoztam ezzel. Minek. Én nem vesztettem ezzel semmit. Lány barátom viszont nem is egy van. Észrevettem, sajnos sok lány csak „divatból” akar megismerni, hogy legyek a „meleg barija”. Hát kösz nem kisállat vagyok.
Ezek szerint a lányok is vonzanak és a fiúk is?
Nem mondanám,hogy ha megerőltetném magam, nem tudnék egy lánnyal ágyba bújni, de miért csapnék be bárkit. Én tudom mi a helyzet. És amióta ezt felismertem, azóta úgy érzem, senki nem érdemli meg, hogy hiú ábrándokba ringassam. Ez olyan mintha olyannal fekszel le, akinek tudod, hogy van valakije. Mindig csak második lehetsz. Aki beérné ennyivel, annál fejben vannak a gondok, és nem mással, hanem önmagával.
Elgondolkodtató dolgokat mondasz, ami nem csak a melegekre vonatkozik…
Igen. Talán. Vannak elveim, a véleményem és az értékrendem akkor is ilyenek lennének, ha nem lennék meleg.
Hogy érzed, az emberek nyitottak az elfogadásra?
Ez elég összetett kérdés, és nagyon megosztó érzéseket vált ki belőlem. Rá vágnám, hogy nem, legalábbis a nagy átlag sajnos nem. Viszont. Ott a másik oldal, amitől elönt a boldogság.
Például a cégek kezdeményezései, ahol a promóciókon belül a befolyt összeget felajánlják különböző szervezetek támogatására, vagy amit most a napokban láttam, hogy Bécsben szivárványszínűre festettek egy gyalogátkelőt. Ezek apróságok, de mégis nagy dolgok.
Sokan elzárkóznak a témában, mert félnek az emberek előítéleteitől, de mérhetetlen tiszteletet és hálát érzek azok iránt a döntéshozók iránt, akik ezeket meg merik lépni az elfogadás felé, legyen az egy politikus, vagy egy üzletvezető, vagy akár egy önkéntes, aki talán még nem is érintett a témában, de segíteni akar.
Összességében inkább úgy fogalmaznék, egy libikóka ez az egész, ami néha arra billen, hogy sosem fognak 100%-osan elfogadni, néha pedig a könnyekkel küzdök örömömben, hogy visszatér az emberekbe vetett hitem.
Nem tudlak elképzelni sírni.
Pedig van lelkem (nevet).
Nem így értettem, de a férfiak között is karakánabb vagy az átlagnál, igazi macsó típus, tudod, aki akaratlanul zavarba hoz másokat.
Értem mire gondolsz. Sokan másmilyennek gondolnak, de az érzéseimet sose szégyelltem.
Lelkileg hogy viseled? Pláne ilyenkor, hogy közeleg a Pride, mindkét oldalról provokáló és szélsőséges dolgokat hallani…
Hát, mivel érint, ezért kicsit megtépáz. Nem vág földhöz, mert nem megyek ki vonulni az Andrássyra aznap, így nem látom a direkt arcomba tolt gyűlölködő embereket, vagy az ellentüntetők tábláit, az pedig hogy én hogy élek, miért tartozna másra. Te is mondtad, egy heteró pár se nyalja-falja egymást az utcán, én is úgy érzem, a szexualitás és az intimitás maradjon meg a négy fal között. De ne dobáljanak már meg valakit könyörgöm, akik azonos neműek létére meg merik fogni egymás kezét nyilvánosan.
Szerinted mi lenne a cél? Úgy értem, mi az, ami megnyugtatna mindenkit?
Nézd. Akik gyűlölködnek, azoknak soha nem lesz semmi elég jó. Találni fognak okot a kötözködésre.
De szerintem pont ez… Hogy ne kelljen szorongani az utcán, ha megfogod a másik kezét, vagy adsz neki egy csókot. Milyen lenne, ha a pasid meg akarnád csókolni, de előtte körül kellene nézned, vagy zavarban éreznéd magad minden alkalommal?
Én személy szerint pont lesz*rnám mit gondolnak mások.
Na igen. Ezzel én is így vagyok. De a legtöbben nem. Gondolj csak bele, ha kis korodban, vagy az iskolában, netán később mondjuk megvertek csak azért amilyen vagy… De nem is kell eljutni a fizikai bántalmazásig. Hosszú távon elég pár megjegyzés is. Nyomot hagy, mindenkiben. Aki sérült már, az utána óvatos lesz.
Támogatod valahogy a melegekkel kapcsolatos ügyeket? Ha igen miért, és ha nem, miért nem?
Persze. Alapítványokat, kezdeményezéseket. De ha erre gondolsz, nem tüntetek és festek táblákat szabadidőmben.
Miért?
Mert elfáradtam. Édesanyám mindig napra kész a témákban, és 100%-osan támogat is mindenben, és segítene is ahol tud. Viszont ahogy teltek az évek és nem igen láttam lényeges változást, úgy voltam vele, folyamatosan ezen hergelni magam, befolyásolja a mindennapjaimat és többet aggódom, mint kellene. Természetesen mindig ott vagyok, amikor döntő kérdésekről van szó és részt is veszek benne, hogy előrébb vigyem, de nem hagyom, hogy tönkre tegye az életem.
Sose fordulnék el az ügytől. Ha meg akarom kérni a párom kezét, szeretném, hogy boldogsággal szervezzem az esküvőm, és ne pedig azzal, hogy ki kelljen találnom, melyik országba is mehetek mindezért…
Nagyon csöndbe vagy…
Igen. Nem jó ezeket hallani. Hiába tudtam, hogy így van, de belegondolok, minden, ami az életemben természetes, neked tele van akadályokkal. Csak azért mert meleg vagy.
Igen. De ez mindig így volt. És valljuk be, így is lesz. Valamilyen szinten mindig. De fantasztikus a családom. Csodálatos párom és barátaim. Ez nincs meg mindenkinek. Úgy pedig minden nehezebb.
És, tervek a jövőre? Hogy látod magad 10 év múlva?
A párommal, a kutyánkkal, azt hogy hol még nem tudom. Elég mobil a munkám, ha úgy tartaná kedvünk, külföldre is költözhetnénk. Nem tudom. Majd találkozunk és elmesélem.
Bármikor. Jó beszélgető partner vagy, biztos más témákban is érdekes az álláspontod. Tényleg, gyereket szeretnétek? Vagy még nem volt szó róla?
Dehogynem volt szó róla. 5 éve együtt vagyunk, szeretnénk majd, később, de még nem most. Még egymásért akarunk lenni, nem vagyunk abban az életszakaszban. Nem érezzük azt az elsöprő késztetést, ami miatt mindent végig is csinálnánk, hogy lehetséges legyen. Ha itt az ideje, addig megyek érte, ameddig kell.
Határozott elképzeléseid vannak. Van valami, ami az elmondottakon kívül lényegesen hozzá tett valamit fiatalabb korodban a személyiségedhez?
Hát, nem is tudom. Én tényleg szerencsésnek érzem magam. De sokat számít, hogy a szüleimhez mindig nyíltan fordulhatok a mai napig. Egyébként, volt egy sorozat, a Fiúk a klubból. Félreértés ne essék, nem orrba-szájba meleg pornót kell elképzelni, semmit nem mutat a képernyőn direktbe. De nagyon jól látszik benne milyen egy szülő, aki lelkes, akinek teljesen új ez a dolog, de nyitott rá a gyereke miatt, és az is, milyen az, amikor nem tudsz kihez fordulni. Látni milyen egy félisten, aki mindenkinek bálvány, ahogy azt is milyen egy műkörmös magassarkút bevállalós, a munkahelye miatt rejtőzködő és olyat is, aki most ismerkedik saját magával. A betegségek, a védekezés, a gyűlölködés, a feltétel nélküli szeretet és kitartás, a gyerekvállalás, nincs, ami ne lenne benne. Én személy szerint azoknak is ajánlom, akik nem melegek. Hihetetlen emberközpontú és reális képet ad, sokat lehet tanulni belőle… Nem mellesleg, a színészek is heterók, mégis átjön az, aminek kell.
Jézusom imádom! Fiatalabb voltam, mindig éjfél után ment az egyik csatornán. Anyukám csak azért engedte, hogy nézzem, mert tudta az álláspontom már akkor is.
Hát igen, egy szülőnek ilyenkor akarva akaratlanul minden megfordul a fejébe (nevet). Te is nagyon szerencsés vagy. Azt hiszem erről is még órákig tudnánk beszélgetni.
Ebben biztos vagyok.
A beszélgetés felénél lemondtam a következő programom, mert biztos voltam benne hogy egy óránál tovább fog tartani, és nem tudtam volna félbe hagyni. Nem is bántam meg. Miután kikapcsoltam a rögzítőt, még beszélgettünk egy darabig, olyanról, ami a témába vág, de kért, ne említsem meg, és olyanokról is, ami ettől teljesen független.
Nem csak hogy egy olyan embert ismerhettem meg, aki reálisan látja a világot, hanem olyat, aki jól is. Túl a 30. évén mondhatjuk. hogy már felnőtt, de mégis látni benne azt a gyereket, akinek a csokiszórás, a szirup és a tejszínhab a kávéja tetején mosolyt csal az arcára egy hosszú nap végén.
Fel voltam rá készülve, miket fogok hallani, és hiába nem nagyon különbözik a felfogása és az életszemlélete az enyémtől, akkor is furcsa volt az ő szájából, első kézből ezeket hallani. Érthető, hogy sokan nem értik ezt, és sokak még csak nem is beszéltek otthon erről soha senkivel. Talán ezért is ilyenek az emberek. Amit nem ismerünk, attól félünk. És ezért nem tudjuk róla elképzelni, hogy valakinek jó is lehet.
Sok ember úgy van vele, hogy csak az a jó, ahogy ő látja a világot. Az ő véleménye. Az ő álláspontja. Minden más nem igaz, nem jó, és nem normális.
De gondoljunk csak bele… Ez kinek is a problémája?... Akikről szól, vagy aki ennyit foglalkozik vele?
